egy egyszerű diszkriminációs tanulási eljárás az, amelyben az alany megtanul társítani egy ingert, S + (pozitív inger), megerősítéssel (pl. étel), egy másik pedig, S− (negatív inger), kihalással (pl. étel hiánya). Például egy galamb megtanulhat egy piros kulcsot (S+), és elkerülheti a zöld kulcsot (S−). A hagyományos eljárások alkalmazásával a galambot kezdetben kiképzik egy piros kulcs (S+) megcsípésére. Amikor a galamb következetesen reagált a piros kulcsra (S+), egy zöld kulcs (S−) kerül bevezetésre. Eleinte a galamb is reagálna a zöld kulcsra (S−), de fokozatosan csökken a válasz erre a kulcsra, mert nem követi őket étel, így csak néhányszor vagy akár soha nem fordultak elő.
Terrace (1963) megállapította, hogy a diszkriminációs tanulás hiba nélkül történhet, ha a képzés az operáns kondicionálás korai szakaszában kezdődik, és vizuális ingereket (S+ és S−) használnak, mint a színek, amelyek különböznek a fényesség, az időtartam és a hullámhossz szempontjából. Egy fading eljárást alkalmazott, amelyben az S+ és az S− közötti fényerő és időtartam különbségek fokozatosan csökkentek, csak a hullámhossz különbségét hagyva. Más szavakkal, az S+ és az S− kezdetben különböző fényerővel és időtartammal voltak bemutatva, azaz az S+ 5 másodpercig és teljesen vörösre, az S− pedig 0,5 másodpercig és sötétre jelenik meg. Fokozatosan, több egymást követő előadások, időtartama az S-és a fényerő fokozatosan nőtt, amíg a keylight teljesen zöld 5 s.
az implicit memória és a kognitív pszichológiából és a kognitív neuropszichológiából származó implicit tanulás tanulmányai további elméleti támogatást nyújtottak a hibátlan tanulási módszerekhez (pl. Brooks and Baddeley, 1976, Tulving and Schacter, 1990). Az Implicit memóriáról ismert, hogy gyenge a hibák kiküszöbölésében, de kompenzálható, ha az explicit memória funkció károsodott. Az amnéziás betegeken végzett kísérletek során a hibátlan implicit tanulás hatékonyabb volt, mert csökkentette annak lehetőségét, hogy az amnéziások emlékeiben hibák “tapadjanak”.