Hugo Bouter
‘minden hús fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága…A fű elhervad, a virág elhalványul, de Istenünk szava örökké áll. Ézsaiás 40: 6-8 (NKJV)
a fű elsorvad
a Biblia a fű képét használja az ember halandóságának és romlottságának szemléltetésére, akit a föld porának Istene alkotott (ter 2:7; 3:19). Ez az emberi élet törékenységének képe. A fű elsorvad, amikor a perzselő keleti szél fúj rajta. A virág elhalványul, amikor az Úr lehelete fúj rá. Hasonlóképpen, életünk rövid, és visszatérünk a porba az Isten által elrendelt időben (Eccl. 3:20; 12:7). Semmi sem marad meg az emberi élet szépségéből és vonzerejéből. Ézsaiás azt mondja, hogy elhalványul, mint egy virág.
nem a próféta volt az első, aki észrevette ezt. Jób ugyanezt a párhuzamot vonta le: ‘az asszonytól született férfi kevés napos, és tele van nyomorúsággal. Előjön, mint egy virág, és elhalványul (Jób 14:1-2). És vannak még írások, amelyek ugyanazt az összehasonlítást teszik.
a Zsoltárok tanúsága
a Zsoltárok egyértelmű bizonyságot tesznek erről az igazságról. Mózes a 90.zsoltárban, Dávid pedig a 103. zsoltárban használta a képet. Ezek a zsoltárok a Genezis könyvének korai fejezeteire is utalnak. Az ember halandó, porból van, és visszatér a porba. A bukott embert felemészti Isten haragja. Mózes megtapasztalta ezt, amikor a pusztában lázadó népet újra és újra megütötte Isten ítélete. Reggel olyanok voltak, mint a fű, amely növekszik, de este levágták és elszáradtak. Isten haragja emésztette fel őket. Mózes azonban Isten könyörületébe, irgalmába, munkájába, dicsőségébe és szépségébe helyezte reménységét, hogy megalapozza kezük cselekedeteit. Ez a 103. Zsoltár tenorja is. Dávid magasztalja Isten jóságát, amely felülmúlja az emberiség törékenységét és romlottságát: ‘mert ismeri a keretünket; emlékszik, hogy por vagyunk. Ami az embert illeti, napjai olyanok, mint a fű; mint a mező virága, úgy virágzik. Mert a szél áthalad rajta, és eltűnt, és helye többé nem emlékszik rá. De az Úr irgalma öröktől örökké tart (vv. 14-17).
szembetűnő, hogy a fű képét az előző Zsoltár is használja, amely Krisztus szenvedéseiről és Isten jobbjára való felmagasztalásáról szól: ‘a szívem megrepedt és elszáradt, mint a fű … felháborodásod és haragod miatt, mert felemeltél és elvetettél engem. Napjaim olyanok, mint az árnyék, amely meghosszabbodik, én pedig elhervadok, mint a fű. 102:4,10,11). Ennek a Zsoltárnak világos messiási jelentése van, amint azt a Zsidókhoz írt levél is megerősíti (vö. Zsid. 1:10-12 a Psa-val. 102: 25-27). A mi Urunk földi napjai megrövidültek, és elvették őt az ő napjai közepette. Élete hirtelen megszakadt, és elszáradt, mint a fű, de ez azért történt, mert átvette a helyünket a Kálvária keresztjén, és elszenvedte Isten felemésztő haragját. Megaláztatására az volt a csodálatos válasz, hogy feltámadt a halálból, és a Magasságos jobbján kapott egy tiszteleti helyet. Ő ugyanaz, és az ő évei nem fognak kudarcot vallani. A feltámadt Úr az Örök Ige, az ég és a föld teremtője. Örökké ugyanaz marad, és ennek fontos következményei vannak ránk nézve is. Ez jobb jövőt eredményez számunkra, mint az elszáradás, mint a fű.
az Ézsaiás 40 világosan elmondja nekünk, hogy a fű elsorvad, a virág elhalványul, ‘de Istenünk szava örökké áll’. Ez ugyanaz az ellentét, amelyet a 102. zsoltárban láttunk. Isten szavának romlatlanságát látjuk, szemben az ember romlottságával. Isten szava megmarad. És valóban maga Krisztus, az Örök Ige, mert ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid. 13:8). Végül is Ésaiás próféta az első és második eljövetelével, valamint az előfutár, Keresztelő János munkájával foglalkozik (3.V.). Krisztus örökké megmarad, még akkor is, ha útjának a halál völgyén kell keresztülmennie. Ő ugyanaz, még akkor is, ha át kell vennie népének helyét Isten felemésztő ítéletében. Örökké áll, és pásztorként táplálja nyáját. Ő a jó pásztor, aki életét adta a juhokért (11.vers; János 10:11).
újszövetségi idézetek
az Ézsaiás 40-ből ezt a részt kétszer idézi az Újszövetség, Jakab, valamint Péter. Jakab különösen a gazdagokra alkalmazza, mert a gazdag ember úgy fog elmúlni, mint a mező virága. Az Úr eljövetelekor hirtelen elhalványul a törekvéseiben, mert a bíró az ajtóban áll (Jas. 1:10,11; 5:9).
Péter ismét emlékeztet minket arra az ellentétre, amelyről már beszéltünk: az első ember és a második ember, a mennyei Úr közötti különbségre. Péter az újjászületésről beszél, ‘nem romlandó magról,hanem romolhatatlanról, Isten Igéje által, amely örökké él és megmarad’. Aztán idéz az Ézsaiás 40-ből :mert minden test olyan, mint a fű, és az ember minden dicsősége, mint a fű virága. A fű elhervad, virága lehull, de az Úr szava örökké megmarad (1pét. 1:23-25).
míg a természetes ember elsorvad, mint a fű, és elpusztul az ítélet napján, van élet és remény a keresztény számára. Újjászületett Isten Igéje által, amely örökké él és megmarad. Örök életet kapott az Isten Fiába vetett hit által. Új természete van, nem a régi emberé, aki teljesen megromlott és Krisztussal keresztre feszítették, hanem Isten élő és maradandó Igéjéé. A hívő megmutatja annak a forrásnak a jellemzőit, amelyből életét származik. A víztől és a Lélektől született. Isten új életet ültetett belé szavával és lelkével. Igen, örök életet kapott Krisztustól, Isten Igéjétől, és nem fog ítélkezni.
mindezek következtetése az, hogy a keresztényt már nem jellemzi az első ember halandósága, amelyet annyira feltűnően ábrázol a fű, amely elsorvad. A keresztény az isteni természet részesévé vált (2pét. 1:4). Mint Péter, életét a szikláról kapja: Krisztus, az élő Isten Fia (Mt. 16:16-18). Egységben vagyunk vele, aki meghalt, de örökké él. Ha az Úr marad, testünk porrá válik, de romolhatatlanságot és halhatatlanságot ölt, és elragadtatik a halál hatalmától, messze a halál és a romlottság birodalmától, amikor eljön, és magához visz minket a saját dicsőségében. Így mindig vele leszünk.